
Etikai Kódex
ERDEI KERÉKPÁROS KÓDEX
Szeretnénk, hogy a Horizont kerékpáros kalandtúra egy fogalommá váljon, szeretnénk, hogy büszkén mesélhessük a barátainknak, a rokonainknak, vagy a kollégáinknak, hogy Horizont kalandtúrázók vagyunk. Szeretnénk, a vonat kerékpáros vagonjában azt a kérdést hallani, hogy Neked még hány szakasz van hátra? Szeretnénk, hogy a Mikulásnak írt levelekben, nagyobb biciklit kérjenek a gyerekek, amivel fel tudnak tekerni a Horizont legnagyobb emelkedőire is. Szeretnénk, hogy legyen sok-sok bringás erdőjáró, aki a Horizont jóhírét viszi és aki másokat is inspirál a kerékpáros kalandtúrára.
Ezért összeírtuk azokat a szabályokat, amiket kérünk, hogy tartsatok be a balesettmentes, fenntartható, harmonikus közlekedés érdekében:
- A KRESZ szabályai a Horizont mindazon szakaszain érvényesek, ahol közúton, töltésen, erdei kerékpáros útvonalon haladunk.
- Mindig az útviszonyoknak és a kerékpárkezelési tudásunknak megfelelően válasszuk meg a sebességet, ami az erdészeti utakon legfeljebb 30 km/óra lehet.
- Mindig mind a két fékkel – első, hátsó – fékezzünk. A csak első fékkel való fékezés orra esést, a hátsóval fékezés farolást és kicsúszást okozhat.
- Pecsételéshez állj félre belátható, biztonságos helyre! Ne rántsd be a fékeket a pecsételő táblát meglátva, mert a mögötted gurulok nincsenek erre felkészülve!
- Mindig legyen rajtunk bukósisak.
- Az utakat mindenki csak saját felelősségére veheti igénybe!
- Környezetünk nyugalma érdekében ne hallgassunk üvöltő zenét hangszóróból és saját biztonságunk érdekében kerüljük a fülhallgatóból szóló hangos zenét is.
- Az erdő megannyi állat és növény élőhelye, kirándulók kikapcsolódásának, túrázók élményeinek, elmélkedők elmélyülésének, sportolók edzésének helyszíne, ezért az erdőre odafigyelve kerékpározzunk. Utunkat gyalogos turisták, állatok keresztezhetik. Az erdő mindenkié, legyünk a többi erdőjáróval előzékenyek és barátságosak.
- Szemetünket ne hagyjuk ott az úton, az erdőben, és az erdei pihenőhelyeken se, vigyük haza, vagy egy településen található köztéri szemetesbe. Ha módunk van rá és mások által eldobott szemetet látunk azt is vigyük megfelelő szeméttárolóba.
- Az egyes szakaszok megközelítéséhez használjuk a településeken kijelölt parkolókat, vagy menjünk oda vonattal, bringával.
- Indulás előtt ellenőrizd az időjárás-előrejelzést és annak megfelelően készülj naptejjel, esőkabáttal, kesztyűvel stb.
- Mindig vigyél magaddal vizet és egy pár falat ételt. A Horizont applikáción láthatod a vízvételi pontokat és a kerékpárosbarát szolgáltatókat, ezekre számíthatsz, ha ételt vagy italt szeretnél.
- A biztonság kedvéért mindig jó, ha van nálad világítás, egy elsősegélykészlet, amiben van fertőtlenítő, kötszerek és izolációs mentőfólia, valamint egy defektjavító készlet egy pumpával.
- A legfeljebb 300 Watt teljesítményű motorral rendelkező, pedálos rásegítésű e-bike-ra ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint a kerékpárra.
- Az e-bike többre képes, mint amire egy átlagos kerékpárost fizikai felkészültsége alkalmassá teszi! Olyan sebességet válasszunk mely sem saját sem mások testi épségét nem veszélyezteti.
- A Horizontról való letérés terepen: jelzett turistaúton csak akkor tekerhetünk, ha az kerékpáros útként is ki van jelölve. Természetvédelmi területeken csak a kerékpárosnak kijelölt útvonalon (felfestéssel jelezve), nem védett területen az erdészeti feltáróutakon biciklizhetünk.
- Az erdészeti utak általában keskenyebbek, kis ívű, gyengén belátható kanyarokkal, egyenetlen úttestű és minőségű szakaszokkal, nagyobb lejtéssel, gyakran sár- és kőfelhordással, amin gépjármű és munkagép forgalom is lehet, ezért figyelni kell, hogy a kanyarokba lefelé ne rongyoljunk bele nagy sebességgel.
- Legyen feltöltődés kortól és erőnléttől függetlenül kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és profiknak a Horizont kerékpáros kalandtúra!