Előző télen egy hideg esti órában egyszer csak csörög a telefonom, és egy kedves bringás ismerősöm szól bele: épp a környékünkön tekernek, beugorhatnak-e kicsit melegedni? Természetesen fogadtuk őt – egy kolléganőjével együtt – egy forró italra. Mesélték, hogy egy országot átszelő kerékpáros turistaútvonal nyomvonalát járják be, amit hamarosan ki is jelölnek. Egyből lelkesedtem az ötletért, így ki is faggattam őket a részletekről. Mint kiderült, az útvonal alig 200 méterre halad el a házunktól, és szükségük volt jelzésfestőkre. Nem kellett kétszer mondani – kezdődhetett a kalandom a Horizonttal!

Elérkezett a nyár és közeledett a megvalósítás. Elkészült egy több tíz oldalas jelzésfestési útmutató, az MTSZ (Magyar Természetjáró Szövetség) hivatalos jelölési kiskátéja alapján, de kifejezetten kerékpározásra optimalizálva. Először ezt kellett megértenünk, mert komoly elmételi alapja is van ennek. Ezután a gyakorlat következett: egy közös oktatáson terepen is kipróbáltuk a módszert. Majd megbeszéltük, ki melyik szakaszt tudja vállalni, és elindult a történelmi első lépés: az első jelek felfestése. Ezt mentorunkkal, Somogyi Barnival kezdtük, aki minden új jelzésfestőt elkísért az első napján.

Aztán hívott az erdő csendje, és szépen belerázódtam. Kialakult a ritmus, mikor mennyit lehet haladni, rögzültek a szabályok, szokások. Az elmélet egyre gördülékenyebben vált gyakorlattá. Sokszor úgy éreztem, megáll az idő – csak a Horizont és én… Olykor elfogott az eufória, hogy milyen jó ebben részt venni, magaménak érezni azokat a szakaszokat. Olyasmit létrehozni, ami maradandó, amit mások is örömmel használhatnak majd. Hiszen az Országos Kéktúra is sok-sok évtizede köztünk van, emberek ezrei teljesítették, és most mi is valami hasonlót hozunk létre. Csak két keréken.

Természetesen bringával jártam be a szakaszaimat. Volt, hogy több festék került a bringára, a kormánytáskámra vagy a fejkendőmre, mint a kiszemelt tereptárgyra, mert az időjárás nem mindig volt kegyes hozzám. Rá is jöttem, hogy nyirkos, ködös időben, netán szitáló esőben nemcsak kellemetlen, de értelmetlen is jelölni: megfolyik a fán a festék, nem szárad meg rendesen, lehet újrázni száraz időben.

Gyakran én olvasom az estimesét a gyerekeimnek – de néha egy hosszúra nyúlt pingálás után nem értem haza időben. Ilyenkor jött a kérdés: „Apa, merre jártál? És miért vagy festékes?”

Beavattam őket is a Horizont rejtelmeibe, és rögtön kedvet is kaptak hozzá, hogy jöjjenek festeni, sprével fújni, sablonokat válogatni, fakérget hántolni – és még zsebpénzt is kaptak érte! Szeretik az ilyen kézzelfogható, különleges dolgokat. Ráadásul a családunk eleve nagy túrázó: gyalog és kétkeréken is.

Azt hiszem, azért is vált számunkra ennyire személyessé a Horizont, mert a kertünk legnagyobb fenyőfája is megkapta a maga kis Horizont emblémáját. A folytatásban is ott leszek, mert jó részese lenni a Horizontnak. Teljesen más úgy tekerni azokon az erdészeti utakon, amelyeket már százszor bejártam – de most a saját jeleim is szembejönnek velem.

Czuczor Péter