Vector

2025.07.03.

Ott, ahol az erdő mesél és a medve integet – jelzésfestői beszámoló

A Horizont projektbe bringás közösségen keresztül kerültem be. Épp volt szabad kapacitásom, pont arra a településre költöztem, ahova még nem találtak festőt és egy, a festéshez legalkalmasabb bringa megépítésével is akkor végeztem, úgyhogy a csillagállások is így akarták.

A Horizont projektbe bringás közösségen keresztül kerültem be. Épp volt szabad kapacitásom, pont arra a településre költöztem, ahova még nem találtak festőt és egy, a festéshez legalkalmasabb bringa megépítésével is akkor végeztem, úgyhogy a csillagállások is így akarták. Tapasztalatom volt már túraútvonal kijelöléssel és Barnitól (Somogyi Barnabás, KLND) is minden segítséget, eszközt megkaptam a küldetéshez, úgyhogy minden lazán, problémamentesen ment.

Kedvenc szakaszt nem tudok választani, imádtam mindet. A Pilisben és a Gerecsében nagyon szép erdős szakaszok voltak, Péliföldszentkereszt előtt a táj zseni, Mogyorósbánya hangulata is különleges, de talán a Vértesszőlős feletti bükkös erdő varázsolt el legjobban. Őszi, napsütéses időben jártam ott, a lehullott falevelek mindent beborító színtengert alkottak és a legkisebb széllökéssel is újak táncoltak le a magasból. Menő volt. 

A festés alatt sok emberrel találkoztam, beszélgettem, mindenki örömmel fogadta a projekt hírét.

A legemlékezetesebb szakasz egyértelműen Bajót volt. Épp a környékbeli erdőben festettem, és megálltam frissíteni. Tőlem pár méterre valamilyen állatot megzavarhattam és csörtetve elviharzott. Látni semmit nem láttam a sűrű növényzet miatt. Abban a szent pillanatban üzenetet kaptam egy ismerősömtől, hogy medvét láttak aznap reggel Bajót környékén. A medvének se híre se hamva azóta sem, én mindenesetre tovább álltam a kolbászos szendvicsemmel. Másnap a bajóti település-táblán egy integető medve matrica fogadott. Imádtam. Ja, és azóta is ott van! Mármint a matrica, nem a medve:)  Menjetek integessetek ti is neki! 

Örülök, hogy részese voltam a projektnek, azóta is öröm a Horizonton tekerni, gyűjtöm is a pecséteket. Mindenkit biztatni tudok, hogy fedezze fel az útvonalat és vigye hírét a Horizontnak, mert idehaza is lehet varázslatos tájakat látni és mega élményeket szerezni!

Gál Roland

Ne maradj le az új szakaszokról!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesítünk az új szakaszokról, újdonságainkról

Töltsd le a Horizont appot!

Fedezd fel Magyarország legjobb kerékpáros útvonalait! Mentsd el kedvenceidet, jelöld be, melyik útvonalakat teljesítetted, és tartsd minden utadat kéznél a Horizont appal!