Somoskőújfalu – Hollókő

A Cserhátot akár az Északi-középhegység femme fatale-jának is nevezhetnénk – nehéz bevenni, makrancos, de gyönyörű és titokzatos. A kerékpárosok talán kevésbé ismerik, mint a Börzsönyt vagy a Mátrát, pedig váraival és kilátóival büszkén terpeszkedik el köztük. Titokzatosságának prózai oka van: szomszédaitól eltérően itt nem vulkanikus, hanem üledékes kőzetek uralkodnak – ami a gyakorlatban gyakran sarat jelent. Amikor a sár megszárad, akkor pedig betonkemény agyagos nyomvályúkat meglepően meredek kaptatókkal.

Talán nem kell ezután részletezni, miért haladnak a cserháti Horizont-szakaszok javarészt aszfalton. Persze azért a kaland így sem marad el: Somoskőúfaluról indulva tulajdonképpen egy falon kell feltekerni, és még így is csak a Karancs szoknyájának szélén járunk. Nem szégyen leszállni és tolni, sőt! Salgó várának a látképe miatt is megéri megállni és körbenézni.

Salgótarjánba aztán a Tóstrandnál gurulunk be, ahonnan elég hosszú bicikliutas tekergés következik. Ezt csak az vizslás-újlaki Édenkert vegyesboltnál történő pecsételés töri meg. Végül Nagybátonynál, a talapzatra emelt bányagép mellett elhaladva egy aluljárón át keresztezzük a 21-es utat, hogy következhessenek az izgalmasabb részek.

Aki a Sulyom-tető-kilátóba felmászik, az beírhat magának egy piros pontot, a valódi díjazása pedig a pompás kilátás lesz. Kányás felé folytatva az utat hamarosan beérünk Szentkútra. A római katolikus kegyhely népszerűségéről árulkodik a parkolóhelyek olyan mennyisége is, amit komolyabb zenei fesztiválok is megirigyelnének. Ide azonban nem DJ-k és zenerajongók látogatnak, hanem zarándokok, hogy testi-lelki bajaikra gyógyírt keressenek ott, ahol a Szűzanya megmutatta a néma pásztorfiúnak, melyik fának a gyökerénél kell ásnia, hogy olyan vízből kortyolhasson, amitől a hangját is visszakaphatja.

A Nagyboldogasszony-bazilika mellett álló szentkútból szerencsére a kulacsba is lehet tölteni, ez a Cserhátban sokszor önmagában véve csodálatos. A patak mentén halad tovább az út egy különös hangulatú völgyben, amelyből látványos szurdokok (és további források) nyílnak. Nem csak a hegy lesz aztán egyre meredekebb, hanem a talaj is technikásabbá válik. Az erdőből kiérve, az emelkedő végén lélegzetvételnyi idő van csak a pihenésre a fenyők és borókák által tarkított réten, Márkháza felé olyan köves-sodrós ereszkedés következik, amit valószínűleg sokan meg fognak jegyezni. Csak óvatosan!

A márkházi Pálinkafőzde után balra fordulunk, a Kisbárkányi elágazásnál pedig jobbra. A települést éppen csak érintjük, és máris egy hosszabb emelkedő következik, amely elég időt ad arra, hogy elmerüljünk a környező táj szépségében. A cserháti erdőségek mellett két jellegzetes gyeptársulás is őshonos itt: a löszpusztarétek és szálkaperjegyepek – ennek bizonyítékát látjuk körbetekintve. Amint vége az emelkedőnek, balra letérünk a szántóföldek felé. Itt egy villanypásztorral elkerített részt keresztez az út, a Horizont jellel ellátott fánál található kaput óvatosan akasszuk le, ha nem akarunk a testünkön és a kerékpárunkon némi áramot átvezetni.

Innen kiérve következik az a szakasz, ami miatt érdemes különös körültekintéssel nekiindulni a túrázásnak, és a száraz időszakokra hagyni a szakasz felfedezését. A Zsunyi-patak mellett haladva komolyabb sárra és szúrós csipkebokrokra is számítani kell. A Kőbánya markológépeit ráadásként közepesen szorgalmas őrkutyák vigyázzák.

Ha ezen túl vagyunk, akkor a Cserhát nehezén már túl vagyunk. A hollókői leágazást egy összetéveszthetetlen holló jelöli, a mesekönyvbe illő falu pedig ott várja az utazót az emelkedőn túl. Bármit is mondanak a lábak és a szív, a várhoz még próbáljuk meg magunkat felküzdeni, mert az oldalából nyíló kilátásért minden csepp verejtéket megéri magunkból kipréselni.